Vándor

A megfáradt vándor egy nap,

hazájába visszatér,

szülőföldje hívja,

így hazatér.

Könnycsepp gördül, megtört arcán,

szíve tele sebekkel,

lelkében őrzi a képet,

mikor otthonából menekülnie kell.

A szülőház küszöbén áll,

egy ismerős arc jöttére vár,

de nem várja ott senki már,

csupán pockok lakta,

kísértetházra talál.

Meleg fészek volt egykor az épület,

gyermeki kacaj, meghittség lengte be,

lánckeréken gördült a pokol a házra,

a kisszoba falát, egy ágyúgolyó kivájta.

A vándor szemében könnycseppek csillognak,

a lelkéből feltörő emlékek, szívébe gyilkos tőrként hatolnak.

Talpában érzi, hogy tovább kell mennie,

Egy új Élet hívja, boldogságát máshol kell meglelnie.